Omlós marhahús, saját levében főzve, bőven fűszerezve, puha szendvicsben, ez a Banh Mi!

A buborék teák térnyerésével együtt megjelentek a vietnami szendvicsek (banh mi ) is a Budapesti bisztrókban. Engem már az első alkalommal lenyűgözött az ínycsiklandozó ízeivel!

Szinte kötelességem volt, hogy reprodukáljam otthon, házi körülmények között! Kis nyomozó munka után rájöttem, hogy nincs konkrét recept, ahány helyen készítik, annyi féle módszert és receptet lehet olvasni róla. Ez a sajátom!

 

Hozzávalók 8 szemlyre

  • 1 kg marhalábszár
  • 3 dl szójaszósz
  • 1 dl rizsecet
  • 1/2 dl szezámmag olaj
  • 1 citrom leve és héja
  • 1 lime leve és hája
  • 4 -6 ek barnacukor 
  • 1 kk chilli pehely (vagy 3/4 kk chilli por)
  • 1 ek koriandermag
  • 1,5 ek szárított citromnád (vagy 1 citromfű apróra szeletelve)
  • 5 dkg gyömbér
  • 1 közepes méretű répa
  • 1 közepes méretű gyökér
  • 1 kk folyékony füst (opcionális)

Elkészítés

Az elkészítése nem túl bonyolult! Mossuk meg a marhalábszárat, szedjük le a zsírosabb részeket, illetve próbáljuk meg a külső hártyát és inakat óvatosan kivágni. Ha van húspuhító tűnk, akkor szurkáljuk meg a felszínét pár helyen. Ezután papírtörlő kendővel alaposan töröljük le, majd tegyük vákuum zacskóba, vagy simítózáras zacskóba.

Eközben hámozzuk meg és vágjuk vékony szeletekre a gyömbért, hámozzuk meg a répát és a gyökeret, majd vágjuk vékony csíkokra. A szójaszószt-, a rizsecetet-, a szezámmag olajat, a folyékony füstöt, a citrom és a lime levét tegyük egy edénybe, majd keverjük hozzá a barnacukrot, a fűszereket, a felszeletelt zöldségeket, a citromok héját (én egészben dobtam bele, mert lusta voltam meghámozni!) és a gyömbért is. Főzzük 10-15 percig. Amikor a gyömbér és a citrom illata betelíti a konyhát, vegyük le és hagyjuk kéz melegre hűlni. Öntsük a húsra az elkészült szószt.

Zárjuk le a zacskót, és tegyük hűtőbe 24 órára. Ha vákuum zacskót használunk, akkor óvatosan nyomkodjuk ki a levegőt belőle, de semmiképpen ne használjuk a vákuum funkciót, mert a beszippantott folyadék tönkre teheti a vákuumhegesztő készüléket! 

Ha van lehetőségünk, akkor pár óránként mozgassuk meg a levet a zacskóban, hogy egyenletesen érje mindenhol a húst. Egy nap elteltével vegyük ki a zacskót, és ellenőrizzük, hogy a húst mindenhol rendesen átjárta -e a szósz. Ha igen, akkor valami hasonló kép fog minket fogadni. Eljött az ideje a sous vide -be helyezésnek! Kétféleképpen is lehet készíteni: 65 °C -on 48 óráig, vagy 75 °C -on 24 óráig. Én a lassabb főzést választottam, és nem bántam meg!

2 nap után a hús textúrája tökéletes lett, kívül a szósz peremet képzett rajta, belül pedig omlós lett. Miután kihűlt, lecsorgattam egy tálba a szószt, majd kézzel tépkedtem szét kisebb darabokra a húst, majd beleforgattam jó alaposan a a szószba, hogy a hús minden részét átjárja a fűszeres íz.

A szendvicshez omlós bagettet vásároltam, amit ketté vágtam, vajat kentem az aljára, majd erre jött a fűszeres hús, rá a savanyított répa, és végül bőségesen megszórtam friss aprított koriander levéllel. 

Jó étvágyat!

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket / If You like, share this post!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedInSubmit to Pinterest

Tags: sous vide, lassú, citrom, vietnam, szendvics, chilli, barnacukor, gyömbér, sousvide, sousvidecenter

Nyomtatás E-mail

Kövess minket a Facebook -on