Citromos húsleves? Igen, ez az avgolemono

A szuvidált csirkemellből készült ételek tárháza szinte végtelen. Hogy ezt bebizonyítsam, nemrégiben rettentően nagy mennyiségű csirkemellet tettem vákuum tasakba, és főztem 58 °C -on, hogy majd a későbbiek során ebből készítsek ételeket. 

Nem is gondoltam volna, hogy az első ötletem egy hagyományos görög leves lesz, az avgolemono, azaz a tojásos - citromos rizsleves.

Avgolemono, a görög citromos húsleves

A citrom útja a levesig

Ha már ettél Te is ilyen levest, akkor valószínűleg meglepődtél, hogy a citromot nem csak édes ételhez lehet tenni. Itt bizony egy csirkelevesről beszélünk, amit tojásos - citromos szósszal (ez az avgolemono) habarnak és sűrítenek be. De azon még jobban meg fogsz lepődni, hogy eredetileg ez a szósz nem Görögországból, hanem kicsivel távolabbról, a mai Izrael területéről terjedt el. Ismert a zsidó-, az arab-, és a többi mediterrán konyhában is.

Hozzávalók 6 személyre 

  • 12 dkg rizs
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 3 tojás sárgája
  • 1,5 alaplé (tyúkból)
  • 30 dkg csirkemell
  • fehér bors
  • 1 csokor petrezselyem

Elkészítése

  • Állítsuk a sous vide készüléket 58 °C -ra.
  • A csirkemellet sózzuk meg, majd tegyük vákuum tasakba, és zárjuk le.
  • Helyezzük a tasakot a szuvid fürdőbe 45 percre.
  • 30 perc múlva a rizst öntsük lobogó vízbe, és főzzük 15 percig.
  • A tojásfehérjét és sárgáját válasszuk szét.
  • A citrom héját reszeljük le, a levét csavarjuk ki.
  • A levest melegítsük meg, de ne forrjon.
  • A sárgáját kezdjük el keverni (de ne felverni), és óvatosan csorgassuk bele a citromlét.
  • Ha belekevertük az összes citromlét, akkor óvatosan adagoljunk a keverékhez a forró levesből.
  • Öntsük bele a forró citromos keveréket a levesbe, adjuk hozzá a reszelt citrom héjának ¾ -ét, majd folytonos kevergetés mellett forraljuk fel.
  • A rizst szűrjük le, és forró vízzel mossuk át.
  • Az elkészült húst vágjuk vékony csíkokra.
  • Helyezzük a rizst, a húst és az apróra vágott petrezselymet a tányérba, majd csorgassuk rá a forró levest. 
  • Díszítsük citromhéjjal.

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket / If You like, share this post!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedInSubmit to Pinterest

Tags: sous vide, citrom, egyszerű, rizs, gyors, ízletes, különleges, sousvide, csirkemell, görög, petrezselyem, leves, ebéd, mediterrán

Nyomtatás E-mail

Kövess minket a Facebook -on