Maghőmérséklet mérési kisokos

Miért van szükség a maghőmérséklet mérésre? A sütőben sem méregetjük a hús hőmérsékletét, mégis finom lesz! Miért szükséges a maghőmérő? Milyen típusai vannak? Miért nem jó egy sima hőmérő erre?

 

A hőmérők története egészen a 11. századig nyúlik vissza. Ekkoriba kísérleteztek a víz hőfokának meghatározásával. Az első "igazi" hőmérőt Galileo Galilei fejlesztette ki 1593 -ban. Az igazi áttörést azonban a német származású Daniel Gabriel Fahreinhet nevéhez fűződik, aki megalkotta az első igazi összehasonlító hőmérőt (és vele együtt az első hőmérséklet skálát), majd rá alig pár évre a svéd származású Anders Celsius is elkészítette a saját skáláját, ahol a forrponttól a fagypontig adta meg a hőmérsékleteket, százas skálán. Mindkét skála elterjedt, Fahrenheit főként az angol anyanyelvű országokban, míg a Celsius a többiben. :)

A főzéshez a 18. század végén kezdték el használni, főleg a húsok belső hőmérsékletének (maghőmérsékletének) mérésére. Elterjedt egy másik változata ami a cukor mérésére szolgál (candy thermometer), ez sokkal magasabb hőmérsékletet is képes mérni.

Mi a maghőmérséklet?

Azon élőlények, amelyek vérkeringéssel és belső szervekkel rendelkeznek, a belső szerveiket a megfelelő működés érdekében egyenletes hőmérsékleten tartják (homeosztázis).  Magyarul  külső hőmérséklet változástól függetlenül belül mindenki nagyjából ugyanolyan meleg! :) Tehát a maghőmérséklet egy tömörnek mondható anyag (főzés esetén a hús, tészta, vagy folyadék) a külső hőmérséklettől elválasztott belső "mag" hőmérséklete.

Mire szolgál a maghőmérő?

Lényegében egy tömör anyag belső hőmérsékletét tudjuk vele megmérni. A húsok sütésénél fontos, hogy ne csak a külső része érje el a kívánt hőmérsékletet, hanem a belső részek is. Ennek ellenőrzésére használják a maghőmérőket.

Jellemzően egy hosszú fém tűből és egy kijelzőből áll. Ezeknek a hivatalos neve szúró hőmérő. Létezik egy speciális maghőmérő típus, amelynek a formája gömb alakú, és a kívánt anyaghoz nyomva tudja a belső hőmérsékletet mérni, de sajnos ilyennel még nem találkoztam... :(

Léteznek lézeres hőmérő is, de ezek nem igazán tudják a maghőmérsékletet mérni, inkább csak a felületi hőmérsékletről adnak pontos információt.

Miért nem jó egy sima hőmérő?

Mert a normál higanyos vagy más töltőanyagos hőmérők pontossága nem túl jó, de fontosabb az, hogy a mérési tartományuk jóval kisebb, mint a speciális maghőmérőéké!

 

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket / If You like, share this post!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedInSubmit to Pinterest

Tags: hőmérséklet, mérés, maghőmérséklet, Celsius, Fahreinheit, történelem

Nyomtatás E-mail

Kövess minket a Facebook -on